#Gázai övezet

Izrael ismét lőtte a Gázai övezetet, megszólalt az ENSZ
 

Izrael ismét lőtte a Gázai övezetet, megszólalt az ENSZ

Izrael két újabb légitámadást hajtott végre csütörtök hajnalban a Gázai övezetben, a terület elleni légi offenzíva harmadik napján, s a támadásoknak hét halálos áldozata van palesztin egészségügyi források szerint. Az ENSZ-főtitkár önmérsékletre intette az izraeli és a palesztin vezetőket.

MTI MTI

Már több mint 50-en meghaltak Gázában
 

Már több mint 50-en meghaltak Gázában

Az izraeli hadsereg szerint gázai fegyveresek rakétákat lőttek ki a dimonai nukleáris kísérleti központra szerdán. A reggeli rakétahullám után a légierő tovább fokozta a gázai fegyveresek elleni offenzíváját, az izraeli védelmi miniszter pedig kijelentette, hogy a közeli napokban kiterjesztik az eddig csak légi hadműveletet. Médiajelentések szerint a légicsapások kezdete óta 51-en haltak meg Gázában, köztük 13 gyerek és 9 nő.

MTI MTI


 

"A hatalmon lévő vezetőket kell változásra késztetni"

Izraelben minden 18. életévét betöltött fiúnak és lánynak katonai szolgálatot kell teljesítenie, a hazájukat védő, katonáskodó fiatalokat nagy megbecsülés övezi. Ugyanakkor esetleges nyomasztó élményeikről, a hadseregben tapasztalható, palesztínokkal szembeni túlkapásokról nem szokás beszélni. Ezt a csendet kívánja megtörni egy tíz éve alakult civil szervezet, amely amellett, hogy iskolákban végez felvilágosító munkát és izraeli katonákkal készít interjúkat, túrákat is szervez a zsidó telepesek által megszállt területekre, hogy megmutassa a teljes valóságot. Hebroni riportunkat beárnyékolja, hogy Izraelben újra a fegyvereké a szó: azt követően, hogy júniusban a Gáza-övezetben újrakezdődtek a rakétatámadások, tegnap egy izraeli harci repülő megölt több, mint 20 civilt, mire a Hamasz elkezdte bombázni Tel Avivot.

hvg.hu hvg.hu

Rakéták hullottak este Izraelre, de nincsenek halottak
 

Rakéták hullottak este Izraelre, de nincsenek halottak

Rakétatámadások érték kedd este Jeruzsálemet és Tel-Avivot is a Gázai övezetből, aminek az elkövetőjeként a Hamász palesztin radikális szervezet jelentkezett. A Vaskupola légvédelmi rendszer semlegesítette a rakétákat. Izrael légitámadásainak 23 halottja volt kedden a Gázai övezetben.

MTI MTI





Izrael tíz gázai katonai célpontot lőtt
 

Izrael tíz gázai katonai célpontot lőtt

Az izraeli légierő csapást mért tíz gázai övezeti célpontra vasárnap hajnalban, miután szombaton a Hamász palesztin iszlamista szervezet uralta övezetből több tucat rakétát lőttek ki a szomszédos dél-izraeli területekre.

MTI MTI




Izrael a Gázai övezetet támadta az éjjel
 

Izrael a Gázai övezetet támadta az éjjel

Izraeli harci repülőgépek gázai övezeti célpontokat támadtak szerda éjjel, megtorlásul az Iszlám Dzsihád fegyveres szárnya által Izrael ellen végrehajtott délutáni rakétatámadásokért - közölték palesztin és izraeli tisztségviselők. A palesztin elnök csütörtökön az izraeli katonai "eszkaláció" leállítását követelte.

MTI MTI

55 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből
 

55 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből

Nagyszabású rakétatámadást hajtottak végre szerda délután a Hamász radikális palesztin szervezet irányította Gázai övezetből Izrael ellen. Összesen 55 rakétát lőttek ki, az izraeli hadsereg válaszul harckocsikkal lőtt gázai célpontokat - adta hírül az izraeli tízes tévécsatorna. A támadás nem követelt halálos áldozatokat.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


A kormányalkalmazottakon csattanhat a gázai postarablás
 

A kormányalkalmazottakon csattanhat a gázai postarablás

Álarcos fegyveresek raboltak ki hétfőn egy postát Gázavárosban: félmillió dollárt (110 millió forintot) zsákmányoltak. A palesztin ellenőrzésű Gázai övezet politikailag nem éppen békés vidék, de erőszakos bűncselekmények eddig viszonylag ritkán fordultak elő. A rendőrség szerint a postarablók meglőttek egy biztonsági őrt.

MTI MTI

Izrael lecsapott a Gázai övezetre
 

Izrael lecsapott a Gázai övezetre

Az izraeli hadsereg csak annyit közölt, hogy palesztin terroristákra mért csapást, akik rakétatámadásra készültek dél-izraeli lakott területek ellen. Palesztin források szerint két férfi meghalt a támadásban.

MTI MTI


Mit csinálnak ma a kegyetlen diktátorok gyermekei?
 

Mit csinálnak ma a kegyetlen diktátorok gyermekei?

"Kevesen gondoljuk végig, hogy adott körülmények között, korlátlan hatalommal a kezünkben mi mindenre lennénk képesek mi is" - veti fel az alap szociálpszichológiai dilemmát Bettina Göring az On the Spot következő, "Diktátorok gyermekei" sorzatának egyik epizódjában. Milyen lehet egy diktátor mellett felnőni? Elismerik-e apjuk bűneit gyermekeik? Ki tudnak-e lépni szüleik árnyékából? A dokumentumsorozat hat 20. századi diktátor egy-egy leszármazottját mutatja be. Az alkotókat, Cseke Esztert és S. Takács Andrást Mexikóban értük utol Skype-on.

Ivanyos Judit Ivanyos Judit